Debreceni Zoltán

Egy #digitálisnyugdijas naplója harmincnegyedik bejegyzés

Neked milyen információk fontosak? Milyen bejegyzések jönnek be amikor el kezded a Facebookon az idővonalad megnézni? A mai bejegyzésben arról beszélek, hogy miként lehet a Facebookot arra rábírni, hogy számodra értékes információkat adjon és hátrébb helyezze azokat a bejegyzéseket, amik csak az időd viszik. Mit tettek azok, akiknek a járványhelyzetben kihívást jelentett az, hogy rendezvényeket …

Debreceni Zoltán

Egy #digitálisnyugdijas naplója harminckettedik bejegyzés

A videóban Dean Graziosi és @Tony Robbins egy egy gondolatát emelem ki. Elmondom, hogy mit gondolok ezekről a gondolatokról, és azt is, hogy mennyire találóak a jelenlegi helyzetemre. Beszélek a jelenlegi technikai kihívásomról is, és arról is, hogy mit gondolok a jelenlegi “vészhelyzetről”, valamint annak kezelésének lehetőségeiről az én szempontom szerint. Azt is kiemelem, hogy …

Egy #digitálisnyugdijas naplója harmincegyedik bejegyzés

Az utolsó nap a #BuidYourBrandChallenge 5 napos programjából. Ezen a napon is Dean Graziosi kezdte a napot, a szuper kommunkációs központból. Russell Brunson folytatta a napot azzal, hogy egy részt kiemelt a #TrafficSecrets című könyvéből amit természetesen már nagyobb mélységben feldolgoztunk az EOH = Eredményes Online Hálózatépítés csoportban. Majd a nap legerőteljesebb előadását Tony Robbins …

én márka építése

Egy #digitálisnyugdijas naplója huszonkilencedik bejegyzés

A video a #BuildYourBrandChallenge harmadik napjának tömörített bemutatója. Ez a nap igen értékes információkat hozott. Olyan információkat, amiket csak igen ritkán mutatnak meg a guruk. Mindenképp érdemes a videót az elejétől a végéig megnézni! Szeretnéd te is a teljes felvételt? Kérd tőlem a linket privátban! Javaslom, hogy iratkozz fel a hírlevelemre: http://gazdagodas-akademia.com #vonzásmarketing #otthonimunka #onlinevállalkozás …

én márka építés

Egy #digitálisnyugdijas naplója huszonnyolcadik bejegyzés

Ma a #BuildYourBrandChallenge öt napos online tréningjének második napjáról adok egy tömörített beszámolót. Természetesen a saját szempontomból. Ezért azt javaslom, hogy ha az eredeti, szűrő nélküli változatot szeretnéd megnézni, akkor kérd az oldal linkjét. Javaslom, hogy iratkozz fel a hírlevelemre: http://gazdagodas-akademia.com #vonzásmarketing #otthonimunka #networkmarketing #hálózatépítés

én márka építés

Egy #digitálisnyugdijas naplója huszonhetedik bejegyzés

A mai napon kezdem azt az ötnapos beszámoló sorozatot, ahol #BuildYourBrandChallenge öt napos élő videó sorozatát dolgozom fel, és mutatom meg rövid 10 perc körüli “zanzásított” formában. Aki a teljes felvételt szeretné eredeti nyelven megnézni, az kérheti a linket. Bízok benne, hogy amit látni, és hallani fogsz, az megerősíti, vagy egy új eredményesebb irányba tereli …

Hattyú a Dunán

Egy #digitálisnyugdijas naplója huszonötödik bejegyzés

Ez a negyedszázados bejegyzés még a tökéletesen jó időjárási körülmények miatt készülhetett a Duna partján. Volt egy különleges látogatóm, és meg lehetett figyelni egy kísérletet is… Ma az a kérdés foglalkoztatott, hogy azok, akik elkezdték már a #hálózatépítés online formáját, vajon milyen tapasztalattal rendelkeznek? 2 alap kérdésre kell mindíg megfelelni, amikor egy módszert el kezdesz: …

Debreceni Zoltán

Egy #digitálisnyugdijas naplója huszonnegyedik bejegyzés

Napi összefoglaló a történésekről, a jelenleg engem foglalkoztató kérdésekről. Azt tapasztalom, hogy a #vonzástörvénye már most beindult, mert sorozatosan kapom a megkereséseket, és a jelentkezéseket. Kérlek, írd meg kommentben: téged mi foglalkoztat most a legjobban? Milyen ajánlat lenne az, amire azonnal lecsapnál? Köszönöm az együttműködésed! Javaslom, hogy iratkozz fel a hírlevelemre: http://gazdagodas-akademia.com #otthonimunka #laptopéletstilus #onlinemunkatanoda #hálózatépítés

Debreceni Zoltán

Egy #digitálisnyugdijas naplója huszonharmadik bejegyzés

A mai élő bejelentkezés témája a népszerűség. A bejelentkezést egy elég népszerű helyről a Margit-szigetről csináltam. A népszerűségről, és a #vonzásmarketing– ről már több videóm is van, és remélem, hogy ezek a szempontok, amiket a videóban megemlítek, tovább tisztázzák ezt a kérdést! Javaslom, hogy iratkozz fel a hírlevelemre: http://gazdagodas-akademia.com #networkmarketing #hálózatépítés #laptopéletstílus #otthonimunka

Debreceni Zoltán

Egy #digitálisnyugdijas naplója huszonkettedik bejegyzés

Az egyszer jól elvégzett online munka eredménye! Ez a címe, és a témája ennek a bejegyzésnek! Csak figyeld meg te is a világban zajló eseményeket, és világosan látni fogod, miként indult meg a kommunikáció az online irányba! Neves, és nagy követő táborral rendelkező komoly vezetők döntenek úgy, hogy beruházásokkal kiváltják az offline rendezvények helyszíneit, és …

Debreceni Zoltán

Egy #digitálisnyugdijas naplója huszonegyedik bejegyzés

Hogyan tudnak olyan nagy hatást gyakorolni az európai emberekre amerikai marketingesek? Miként tudnak több ezer kilométer távolságból személyes kapcsolat nélkül feltétlen bizalmat építeni? És hogyan lehet ezt átültetni Európai, és azon belül magyar viszonyokra? A videóban gratulálok @Nyisztor Vilmos – nak is, aki a legjobb példája az online csoportépítésnek! Javaslom, hogy friss infókat iratkozz fel …

Debreceni Zoltán &Ruttkai kert

Egy #digitálisnyugdijas naplója huszadik bejegyzés

Miért fagynak le olyan sokan attól, hogy kapcsolatot vegyenek fel emberekkel? Miért tapasztalom azt a saját csoportomban, hogy amíg az egyéni feladatokat szinte azonnal, és mosolyogva csinálják meg, addig a csoportos feladatnál már több napos helyben topogás, vagy feladás van? A videóban a félelem kialakulásáról, és a kezeléséről is beszélek. Javaslom, hogy friss infókért iratkozz …

Debreceni Zoltán & meghitt sarok

Egy #digitálisnyugdijas naplója tizenkilencedik bejegyzés

Hogyan lehet laptop nélkül, teljesen mobil eszközökre hagyatkozva napról-napra csoportot építeni, kapcsolatot tartani, és mindenféle fizikai helytől való kötöttség nélkül élni a #networkmarketing életstílust? Miért hasznos, mondhatnám kötelező a lehető legalaposabban kitanulni az eszközöd minden lehetőségét? A videóban erről is beszélek. Élj Te is hasonlóan! Iratkozz fel a hírcsatornámra: http://gazdagodas-akademia.com #vonzásmarketing #otthonimunka #hálózatépítés #laptopéletstilus

pénz teremtése online

Egy #digitálisnyugdijas naplója tizenhatodik bejegyzés

Érdekes, hogy mióta csinálom ezt a sorozatot, sokkal jobban odafigyelek, hogy mivel töltöm a napomat. Ma többek között elkezdtem egy 5 napos kihívást, amit @Tony Robbins, @Dean Graziosi, és @Russel Brunson együtt szervezett. Erről majd 5 nappal később fogok beszélni. Tudtam segíteni az angol nyelvű csoportomnak, és a magyar nyelvű csoportomnak is. Szóval hálás vagyok, …

Debreceni Zoltán & Duna part

Egy #digitálisnyugdijas naplója tizenötödik bejegyzés

Ez a videó 92 nappal az előtt készült, mint amikor megkezdődik a szeretet ünnepe. #Karácsony – kor, és az év végén már arra gondolunk, hogy mit fogunk csinálni az új évben, és építgetjük a terveinket. Mivel fogjuk meglepni a szeretteinket, és miként tesszük emlékezetessé ezt az ünnepet. Sokan azt gondolják, hogy a szeretetüket tárgyiasítani kell, …

[instagram-feed]