Hogyan lehet 50 komoly érdeklődőd, és csatlakozód 60-90 napon belül?

2009-ben járunk.

A piaci jelzések szerint az ingatlan árak a mélyponton, a lakosság fő témája a bankok elleni harc, hatalmas leépítések, mindenki visszafogja magát.
Az mlm (network marketing) iparban is hatalmas zuhanások vannak.
A friss cégek sorra véreznek el, és a nagyok is megérzik a 30-50%-os létszám csökkenést.

Én ekkor szembesültem azzal a nem túl szívderítő élménnyel, hogy az emberek mintha elbújtak volna. Szinte minden olyan ajánlat, ami az egészség, és jólét piacán volt, csukott ajtókat, és csukott füleket talált.

Az, hogy én ezt éltem meg, még nem volt akkora baj, mint az, hogy a csoportom maradék aktív tagjai is ezzel szembesültek.
A kezdetek kori “nem baj, úgyis jönnek majd velünk” típusú hozzáállás már rég elfelejtődött.
Kis híján hallatszott az a fogcsikorgató akarás, ami a károk enyhítésére, és legalább a szinten tartásra irányult.
Ekkor került elém egy videó. Randy Gage épp arról beszélt, hogy miként lehet a csoport leglelkesebb tagjaiban magasan tartani a motivációt.

Azt mondta, hogy a legjobb motiváció az, amikor a vezető ér el kimagasló eredményeket.
És azt is mondta, hogy Ő annak idején 5 emberrel kezdett, és alig 4 év alatt elérte, hogy a csoportja 50 ezres létszámra növekedjen.

Ekkor kikapcsoltam a videót. Az engem körülvevő csendben csak a szívem erős dobogását hallottam.

Akkor már 9 éve nagyon aktív, és erősen motivált hálózat építő voltam. És a csoportom nem nőtt, hanem vészesen csökkent.

Őszintén bevallva egy mákszemnyit se értettem a világot! Én, és a csapatom egy teljesen kész rendszert adtunk az emberek kezébe, amivel plusz bevételt is meg tudtak teremteni.
Vagyis nem csak egészségükért tudtak tenni, hanem a pénztárcájukért is.

Mégsem tolongtak a csatlakozásért!

A másik amit nem értettem: hogy van az, hogy ember, aki nem töltött el több időt a network marketingben, mint én, mégis a sokszorosát érte el hasonló piacon?

Rá kellett jönnöm, hogy nemcsak én nem csinálom jól a dolgokat, hanem egyenesen olyan rendszert akartunk fogcsikorgatva működtetni, ami felett eljárt az idő, és már nem megfelelő ajánlat az embereknek.

2009-ben a számomra legmagasabb árat is megadtam volna egy olyan rendszerért, amely segítségével
új érdeklődők tömkelegét lehet behozni teljesen automatikus módon.

De nekem erre 7 évet várnom kellett. Akkor még csak álmodni se tudtam arról, hogy egy Facebook nevű
program fogja elhozni azt az álomvilágot, amit most megélek.

Az egészet egy most 44 éves kanadai születésű, de Texasban működő üzlet tulajdonos indította el, akinek
megfelelő rálátása van a network marketingre, a közösségi médiákra, és a programozásra is.

Ja, és van megfelelő tőkéje is.

Ha belegondolok, hogy hol tartanék most, ha akkor ez a rendszer a kezünkben van, a hideg futkos a hátamon.

Ezt a videót azért készítettem, hogy Te is meg tudd nézni, hogy mit rakott össze ez a Texasi srác a csapatával.
A célom pedig az, hogy ha nem muszáj, akkor Neked már ne fájjon az, ha emberek elhagynak, és hogy a Te csoportod
már minden limit nélkül növekedhessen.

Egy szó mint száz, a legjobban akkor fogsz megérteni, ha megnézed a videómat!

Sok sikert!

Csatlakozz Te is a legeredményesebb automatizált jelölt szerző rendszerhez TELJESEN DÍJMENTESEN IDE KATTINTVA!

Debreceni Zoltan névjegye

Debreceni Zoltán egy 50+-os, 3 unokás fiatal ember, aki közel 20 éve él network marketing üzletekből. Emellett vállalkozó, tréner, és 2.DAN fokozattal rendelkező Aikido oktato. Az online marketinget 4 éve kezdte el tanulmányozni, és mostanra már ez adja a fő bevételét, ami miatt már digitális nyugdíjassá vált. Saját, hat hetes online marketing tanfolyamán mutatja meg a kezdőknek, hogy mit tegyenek a magasabb bevétel érdekében.
Kategória: Marketing Ötletek | A közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük